Megoldott a pszichológiai tevékenység védelme a visszaélésektől?
A sajtóban megjelenő számos cikk foglalkozik a pszichológus kamara szükségességével vagy szükségtelenségével. Azt, hogy maguk a pszichológusok mennyire igénylik szakmájuk érdekeinek védelmét, nekik kell eldönteni, de vannak hamis és téves érvek, amik nem segítik elő ezt a döntést.
Az egyik ilyen álláspont, hogy nem szükséges a szakma védelme, mert a jelenlegi jogszabályok is elegendő keretet és védelmet nyújtanak. Ezen álláspont hivatkozási alapja rendszerint a felsőoktatási törvény, mely kimondja, hogy oklevél kiállítására csak felsőoktatási intézmény jogosult és hogy ezen oklevél, azaz diploma – jogszabályban meghatározottak szerint – munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít. Nem véletlen azonban a „jogszabályban meghatározottak szerint” kitétel, mely arra utal, hogy bizonyos szakmák esetben a jogszabály további feltételeket támaszt, a diploma egyedül nem elég. Ez alapján tehát mondhatjuk, hogy akinek van pszichológus diplomája, az jogosult is pszichológusként dolgozni. Következhetne ebből, hogy más nem jogosult pszichológusként dolgozni, de a jogtudomány esetében ez nem ennyire egyértelmű. Mivel a jogszabályoknak egyértelműnek, kétséget kizáróan értelmezhetőnek és közérthetőnek kell lennie, a kiterjesztő értelmezési lehetőségek köre szűk. Vajon mi tiltja meg azt, hogy egy cégnél az egyébként munkapszichológusi álláshelyre végül is egy mentálhigiénés segítő szakembert vegyenek fel? Ettől ő nem lesz pszichológus, de végső soron éppen aktuálisan a munkapszichológus szerepében tevékenykedik. Nem állíthatja, hogy ő pszichológus, nem írhatja az ajtajára, a névjegyére, de amennyiben mindenki megelégedésére dolgozik, ez nem is lesz szükséges. Ezzel meg is valósul az átjárás két szakma között oklevéltől függetlenül. Az oklevél feljogosítja a pszichológust, hogy ekként tevékenykedjen, de vajon akinek nincs ilyen diplomája, viszont van óriási tapasztalata mondjuk külföldi pszichológusi tevékenység területén és klienseket fogad, az is jogosított erre? Tiltja ezt valami? Általános érvénnyel nem.
Felvetődik azért a címvédelem szükségessége, azaz ki írhatja a névjegyre, hogy pszichológus? Akinek van ilyen oklevele? Az ezt szabályozó törvény nem fűz szankciót ahhoz, ha valaki mégis olyan szakmagyakorlónak vallja magát, amilyen képesítéssel nem rendelkezik: az oklevél „munkakör betöltésére, tevékenység folytatására jogosít.” Ha valaki ilyen jogosítás nélkül állítja magáról, hogy pszichológus, nagyon kis tere van a szankcionálásnak. Sok szakmában ez nem is probléma. Bizonyos szakmákban, attól, hogy nem vagyok diplomával jogosított, még lehetek alkalmas, és ha jogszabály nem tiltja, be is tölthetek ilyen állást. Egyes, az egyénre vagy a társadalomra kivételesen nagy hatást gyakorló, súlyos veszélyeket magában hordozó szakmák esetében azonban a törvények feltételeket támasztanak és esetleg büntetőjogi szankciókat is kilátásba helyez.
A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény szerint szabályozott szakmának minősül az olyan szakmai tevékenység vagy szakmai tevékenységek csoportja, amelynek a megkezdését, folytatását vagy meghatározott módon történő folytatását jogszabály, közvetlenül vagy közvetve, meghatározott szakmai képesítés birtoklásához köti, továbbá, amelyet külön jogszabály szabályozott szakmának minősít. A szakma meghatározott módon történő gyakorlásának minősül különösen az, ha jogszabály meghatározott szakmai cím használatát meghatározott képesítés birtoklásához köti. Mindez jelenthetné azt, hogy akkor a pszichológia szabályozott szakma, de sajnos ez a pszichológia teljes körére nem igaz. A sokat hivatkozott OKM közlemény a szabályozott szakmákról nem releváns a kérdésben, mert csak feladatkiosztást tartalmaz a szabályozott szakmákat érintő jogszabályok kidolgozására. A külföldi bizonyítványok és oklevelek elismeréséről szóló törvény rendelkezik valójában a szabályozott szakmák jegyzéke elkészítésének rendjéről. Ennek megfelelően a Nemzetgazdasági Minisztérium 2017. januárjában tette közzé a szabályozott szakmák jegyzékét, melyben az alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológia, a neuropszichológiai szakpszichológia, a gyermek és ifjúsági klinikai szakpszichológia és a felnőtt klinikai és mentálhigiéniai szakpszichológia szerepel szabályozott szakmaként. A többi szakterület tekintetében nincs olyan jogszabály, ami konkrétan a meghatározott szakmai címet, azaz hogy pszichológus, munkapszichológus, addiktlógus, stb. a megfelelő végzettséghez köti és kimondja, hogy ezt a címet az használhatja, aki a felsőoktatási törvény szerint elismert ilyen elnevezésű oklevéllel rendelkezik. Még kevésbé van olyan törvény, ami azt mondja ki, hogy adott (pszichológia) tevékenységet csak ilyen végzettséggel lehet végezni. A szabályozott szakmákban ugyanis, mint az orvosi, jogászi, tanári, vagy a klinikai szakpszichológiai tevékenységek, létezik olyan törvény, esetleg további rendeletek, ami definiálja a tevékenységet, szabályozza a végzésének feltételeit (pl.: kötelező konkrét végzettség, működési engedély, bizonyos helyiség biztosítása, felelősségbiztosítás, bizonyos intézményekben történő, ellenőrzött munkavégzés, kötelező továbbképzések stb.). Az egyetemi okleveles pszichológus tevékenységére és az egyéb szakpszichológusi képzések alapján végzett tevékenységek esetében ez nem igaz. Nincs pszichológus tevékenységi törvény, mely mindezeket kimondaná vagy egyértelműen elhatárolná egymástól a viselkedéselemző, az egyetemi okleveles pszichológust és a szakpszichológust. A képzési és kimeneti követelményekről szóló rendelet meghatározza, hogy milyen kompetenciákat tanúsít a fent említett oklevél, de ha ezt a tevékenység szabályozásának tekintenénk, azt mondanánk, hogy az illető pszichológus, akinek az oklevele a felsorolt kompetenciákat tanúsítja, és mivel ilyen kompetenciái vannak, ezért ő pszichológus és ekként is tevékenykedik. Ez az érvelés nem csak rekurzív, de téves is, mert a kompetenciák a szabályozott szakmák esetében csak egy feltételt jelentenek a sok közül. Az orvosi diploma is konkrét és ugyanebben a rendeletben meghatározott kompetenciákat tanúsít, de ettől még nem jelenti, hogy aki ebben kompetens, az orvos és minden további nélkül gyakorolja is ezt a tevékenységet. A pszichológia egésze tehát szabályozott szakma. Igaz, hogy egy ága, a klinikai szakpszichológia az egészségügyi működési területnek köszönhetően szabályozott, de a többi szakágtól való tartalmi megkülönböztetése hiányos. Fontos lenne továbbá a többi szakágat is hasonlóan szabályozni, védeni.
E mellett megjelenik az az érv, hogy azért is eléggé védett a szakma, mert az általános, egyéb jogszabályok kellően szankcionálják a visszaélést a tevékenységgel vagy a címhasználattal. Való igaz, hogy van lehetőség az általánosan érvényes büntetőjogi (csalás) és fogyasztóvédelmi (a fogyasztó megtévesztése) valamint az egészségügyi (pszichoterápia) jogszabályok alapján fellépni a jogosulatlan szakmagyakorlás ellen, de ez nem jelent semmilyen szakmaspecifikus és megelőző védelmet a pszichológusoknak vagy a klienseknek. Ellentétben az orvosi szakmával, ahol a kuruzslás, vagy a jogi szakmánál a zugírászat, azaz a nem az előírásoknak megfelelően végzett tevékenység egyértelműen, beazonosíthatóan és közvetlenül szankcionált, addig a visszaélésszerűen gyakorolt pszichológusi tevékenység csak általában, kisebb-nagyobb fokú megtévesztésként üldözendő, a hibás hűtőgép árulásával és a nem funkcionáló fogyasztószerekkel egy sorban. A bűncselekmények esetében van egy erre dedikált hatóság, azaz az ügyészség, aki a fent említett két szakmát is védi, mint bűnüldöző hatóság, de a pszichológia esetében nincs egy erre felhatalmazott, ezzel a feladattal megbízott és a kellő apparátussal rendelkező szervezet. A szakma egésze tehát nem hogy nem szabályozott, de nem is védett.
A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete azonban évek óta felvállalja ezt a feladatot és széles körű tapasztalattal rendelkezik a bejelentéseken alapuló szakmai visszaélések üldözése a terén. A több száz ügyből a következő típusú visszaélések derülnek ki. Az egyik az a laikus vagy pszichológus, aki pszichoterápiát vagy más hasonló, az egészségügy területére tartozó tevékenységet hirdet, de nincs a szabályozott szakma, azaz a klinikai szakpszichológia gyakorlására megfelelő végzettsége és engedélye. Lehet, hogy sok esetben ezek az illetők pszichológusok, de csak MA diplomával és esetleg valamilyen szakirányú továbbképzéssel rendelkeznek. Ilyen esetben az egészségügyi hatósághoz fordul az Egyesület. Más esetekben az illetők azt állítják magukról, hogy pszichológusok, de vagy nincs ilyen oklevelük, vagy a felsőoktatási törvény szerint a „diplomájuk” nem felsőoktatási oklevél, hanem valamilyen egyéb képzőhelyen szerzett kétes értékű papír. Ilyen esetekben az Egyesület a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordul, általában azonban kevés sikerrel, mivel nincs egyértelmű szabályozás a pszichológiai tevékenységre, vonakodnak megállapítani a jogsértést a legegyértelműbb esetekben is. Vannak azonban olyan esetek, amikor a szolgáltató nem állítja egyértelműen, hogy pszichológus, nem is ajánl egészségügyi szolgáltatást, de a tevékenysége mégis arra irányul, hogy befolyást gyakoroljon az emberi pszichére, lelki zavarokat diagnosztizáljon és orvosoljon. Ezen tevékenységek egy része a vallásos hiedelmek szerinti rítusokra hasonlít, mely természetesen nem tilos, más részük a tudomány látszatát kelti, vagy egyszerűen a segítség ígéretét nyújtja. Jelenleg ezek a szürke zónák, melyek nem tilosak, nem is tilthatóak, de az MPÉE-hez érkezett néhány megkeresés mutatja, hogy egyes esetekben súlyos károkat tudnak okozni. Ahogy nem operál otthon orvosi diploma nélkül egy sámán sem, de nem tilos azonban gyógyfüvekkel kapcsolatos tanácsot adni a szomszédainak, úgy érdemes volna definiálni és szabályozni az olyan tevékenységet, mely a psziché működésébe történő súlyos beavatkozást jelent és így veszélyes a felkészületlen és ellenőrizetlen művelése.
És hogy mi számít ilyen veszélyes, az emberi életbe és mentális működésbe direkt beavatkozó tevékenységnek? Mint minden hasonló szabályozásnál, itt is több oldalról kellene lehatárolni: meg kell különböztetni a beavatkozás mértéke, a szükséges felkészültség, az alkalmazott módszerek és az orvosolni kívánt probléma alapján. A kamarai törvénytervezet is kezeli ezt a helyzetet, amikor kimondja, hogy mindenki jogosult ilyen, az emberi lélekre gyakorolt beavatkozást eszközölni, akinek erre jogosító diplomája van. Hamis tehát az az érv, hogy azért nem lenne jó a kamarai törvény és a tevékenység szabályozása, mert ellehetetlenítené pl. a papok vagy tanárok munkáját. Nekik mind van erre képesítésük. És továbbra is: a pszichológia tudományának lényege nem abban áll, hogy az élet minden területén fellépő kisebb és nagyobb emberi döntésekben, dilemmákban, nehézségekben azonnal alkalmazni kell és ki kell szorítani, tiltani a szülői törődést és baráti segítséget, hanem abban, hogy ha a probléma eléri azt a szintet, hogy mindezek kevesek, akkor egy felkészült és a problémát a megfelelő tudományos alapokon megközelítő személy segítségével oldjuk meg. Aki azzal érvel, hogy a szakma védelme és lehatárolása megtiltaná a tanároknak vagy a barátoknak, hogy támogatást nyújtsanak szükség esetén, maga sem ismeri a pszichológus szakma, esetleg épp saját szakmája kereteit és lényegét.
A pszichológus kamara szükségességéről, a tevékenység szabályozásáról lehet vitatkozni, de a helyes, értékes és a szakma érdekeit szolgáló eredmény érdekében elengedhetetlen az igazat és a valót állítani: ma semmilyen kellő súllyal és állami elismeréssel bíró szervezet nem védi a klienseket, a pszichológia tudományát és a pszichológus szakma érdekeit.