FELHÍVÁS:
TEGYÜK TISZTÁBA A PSZICHOLÓGIA ETIKAI VÁLSÁGÁT
A Magyar Pszichológusok Érdekvédelmi Egyesülete a www.index.hu-n 2016.01.11-én megjelent cikkben idézett, pszichológus kollégák által a facebook-on közzétett és aláírt, a gender tudományokra és az azokkal kapcsolatos szakmai álláspontokra vonatkozó Nyílt Levéllel kapcsolatban az alábbi véleményt és szakmai felhívást teszi közzé.
Véleményünket a szakmagyakorlók többségét tömörítő két civil szervezet, a Magyar Pszichológiai Társaság és Egyesületünk tagjai által elfogadott, továbbá a Nyílt Levélben is hivatkozott Szakmai Etikai Kódex (SzEK) rendelkezései alapján fogalmaztunk meg.
A Nyílt Levél első sorában rögzítettek szerint az “nem csupán véleménynyilvánítás, hanem kifejezetten a pszichológia által képviselt megalapozott tudás világos és hiteles közvetítése.”
A SzEK általános alapelvei között foglalt “Szakszerűség” alapelvére hivatkozással Egyesületünk kifejezett álláspontja, hogy a tudomány területén nincs egyetlen “világos és hiteles tudás”, hanem egymással versengő, ezáltal egymást építő, a tudományt fejlesztő vélemények vannak, melyek szükségszerűen időnként ellentmondanak egymásnak, de amelyeknek egytől egyig helye van a tudomány palettáján. Ezt erősíti a SzEK-nek a pszichológián belüli tudományos irányzatokkal szembeni toleráns viselkedést előíró szabálya is. Senki, főleg nem a tudománnyal foglalkozó, az ahhoz szükséges alázattal – remélhetőleg – rendelkező tudományos szakemberek nem vindikálhatják maguknak az “egyetlen hiteles és világos tudás” jogát.
A Nyílt Levél első bekezdése – azonosan a SzEK “Elkötelezettség és felelősség” alapelvében meghatározottakkal – rögzíti, hogy “sokféle hang létezik a szakmánkon belül… A különböző hangok között pedig elsősorban párbeszédre és vitára van szükség“. Ez a saját maguk által kinyilatkoztatott hozzáállás azonban éppúgy vonatkozik a Nyílt Levél szerzőire és támogatóira, mint a pszichológiai tudományos élet többi szereplőjére.
Ezért Egyesületünk igen sajnálatosnak tartja, hogy elsősorban saját álláspontjukat, de ezen kívül a SzEK rendelkezéseit is megszegve, a Nyílt Levél szerzői nem szakmai párbeszédet kezdeményeztek szakmatársukkal, akinek véleményével nem értenek egyet, – pedig a Nyílt Levél záró soraiban ezen párbeszédre irányuló szándékukat rögzítik – hanem a sajtó nyilvánosságához fordulva, a másik fél valós tudományos – és nem a sajtóban a publicisztika igényei szerint idézett – álláspontjáról való tájékozódás nélkül fejtették ki véleményüket, mellyel a tudományos fejlődést nem mozdították elő az építő szakmai vita által, ezzel szemben a szakmánkról, szakmatársaink közötti együttműködésről, és a megszólított szakmatársunkról festettek valótlan képet a pillanatnyi közösségi kommunikáció trendjeit követve, azonban megsérve ezzel a SzEK kollegiális együttműködésre és nyilvános szereplésre vonatkozó rendelkezéseit, a tudományos élet általános etikai szabályait.
Álláspontunk szerint a különböző tudományos véleményeknek és az ezek közötti vitáknak helye van a tudományban, a tudomány ettől fejlődik. Ezen viták színtere azonban a tudományos élet, a szakmai fórumok és összejövetelek kell, hogy legyen, és nem a sajtó nyilvánossága, továbbá ezen vitákat az etikai szabályok betartásával kell lefolytatni.
Egyesületünk szívesen biztosít fórumot a Nyílt Levélben felvetett szakmai vitának.
Budapest, 2016.01.15.
__________________________ __________________________________
Dr. Veres Imre, MPÉE főtitkára Dr. Császár-Nagy Noémi, MPÉE elnöke